Tanulj otthon - VI. Károly

VI. Károly császár (Magyarországon és Spanyolországban III. Károly király, Csehországban II. Károly király), I. Lipót császár és magyar király Eleonóra Pfalz-neuburgi hercegnővel kötött harmadik házasságából származó fia. Bécsben született 1685. október 1-jén, meghalt Bécsben 1740. október 20-án. Teste Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.

Jelmondata: Constanter continet orbem (Szilárdul tartja a világot).

Károly portréja (Johann Gottfried Auerbach, 1735)

„I. Lipót császár kisebbik fia inkább megfelelt a Habsburg-hagyományoknak, mint bátyja, I. József. Első nevelője Anton Florian liechtensteini herceg volt, a későbbiek a jezsuiták köréből kerültek ki.

Hamar kiütköztek Károly jellemének komoly és megfontolt vonásai, valamint erős hajlama a szertartásosságra. Mint a Habsburgok általában, nagy barátja volt a vadászatnak és a zenének. Fogékony volt a kulturális és egyházi hatásokra. Vallásossága inkább apjáéra, mintsem József bátyjáéra hasonlított.

Az ausztriai ház dinasztikus terveiben Károly a spanyol trón örököseként szerepelt. Ez természetesen a Habsburg-országok szétválasztását jelentette. Az ifjú főherceg utódlási jogát a két tengeri hatalom, Anglia és Németalföld támogatása biztosította volna, ám az utolsó spanyol Habsburg, II. Károly testamentuma, mely a francia jelölt, (V.) Fülöp javára döntött, elzárta számára a trónra lépés útját, és kirobbantotta a spanyol örökösödési háborút. I. Lipót és I. József támogatták Károlyt Itáliában, mégpedig többek között itáliai területszerzések reményében.

Antal Flórián liechtensteini herceg, Károly első nevelője

Károly 1704-ben érkezett Spanyolországba. Abbéli kísérlete, hogy a Bourbon-királyságot gyorsan megdöntse, kudarcba fúlt, mivel a királyság támogatásra lelt a kasztíliai központi területeken. Ám Károlynak is kerültek támogatói, miután 1705-ben szövetségeseitől védve bevonult Barcelonába. Ezek a kasztíliai és aragóniai rendi ellenzékből kerültek ki. Károly változó szerencsével hadakozott. Barcelona ostroma után, 1706-ban szövetségesei elfoglalták Madridot, de az 1707-ben elszenvedett almansai vereség újból visszaszorította Károlyt Katalóniába. I. József, aki az itáliai és németalföldi spanyol területek nagy részét elfoglalta, 1708-ban csapatokat küldött a tehetséges Guido von Starhemberg gróf vezetésével, akinek aztán 1710-ben sikerült is ismét bevennie Madridot. Hamarosan azonban újabb visszavágás következett, ami érthetővé teszi, miért is nevezték (III.) Károlyt »a katalánok királyának«. Károly sokat szenvedett a német környezete és a spanyolok, valamint szövetségesei és a spanyolok közti feszültségek miatt. A Spanyolországban történtek egyébként is jellemformáló hatással voltak rá, életének ez az epizódja legalábbis megerősített benne egyes, már korábban meglévő vonásokat és hajlamokat, így pl. a mindenkivel szembeni mélységes bizalmatlanságot.

Károly a spanyol örökösödési háború idején (Francesco Solimena, 1707 körül)

Bátyja, I. József hirtelen halála 1711-ben arra kényszerítette Károlyt, hogy lévén az utolsó élő Habsburg, visszatérjen hazájába. 1711-ben Frankfurtban császárrá választották, s két hónapra rá meg is koronázták. 1712 januárjában az új császár bevonult Bécsbe. A spanyol tanácsadók köre, melyből később a spanyol tanács kialakult, immár jelentős szerepet játszott Bécsben. Károly barátja, Althann gróf egy ideig a kivételezett kegyenc státusát élvezte. VI. Károly különben megtartotta I. József régi tanácsosait, élükön Savoyai Jenő herceggel.

Mivel a tengeri hatalmak semmi szín alatt nem kívánták az V. Károly-féle birodalom feltámadását, a császár kénytelen volt spanyolországi ambícióit feladni, sőt akarata ellenére végül meg kellett válnia hűséges katalánjaitól is, akik között mindaddig energikus hitvese, Erzsébet Krisztina helytartóskodott. Nem volt mit tenni: a császárnak az 1714-es rastatti békében csatlakoznia kellett az utrechti egyezményhez, melyet szövetségesei már 1713-ban megkötöttek Franciaországgal. A spanyol örökségből azért juttatott a béke Károlynak is egyet-mást: Milánót, Nápolyt, Szardíniát s Dél-Németalföldet (a mai Belgiumot).

Alig ért véget a spanyol örökösödési háború, VI. Károly máris a török ellen kezdett hadakozni. Ez a háború, miután Jenő herceg elfoglalta Péterváradot és Belgrádot, igazán eredményesen zárult az 1718-as pozsareváci békével: Ausztria megszerezte a Bánátot, Észak-Szerbiát Belgráddal együtt és a Havasalföldet. A Bourbonok revíziós politikája, mellyel megpróbálták a spanyol örökösödési háború eredményeit megváltoztatni, kudarcot vallott, s végül arra vezetett, hogy Szardíniát elcserélték Szicíliáért – ezzel a monarchia legnagyobb kiterjedését érte el történelme során.

Braunschweig–Wolfenbütteli Erzsébet Krisztina

A későbbi császári politikára egyre nagyobb súllyal nehezedett az utódlás kérdése. A VI. Károly és Erzsébet Krisztina Braunschweig-wolfenbütteli hercegnő házasságából származó gyermekek közül mindössze két lány maradt életben. Az I. Lipót és I. József 1703-as rendelkezésein alapuló Pragmatica Sanctio (1713) volt hivatva arra, hogy a monarchiában így is biztosítsa a dinasztikus kontinuitást. De az erre való törekvés az osztrák politikában annyira központi problémává vált, hogy ezt a többi hatalom mindig újra ki tudta használni – nem is beszélve arról, hogy a birodalomban a császárt választották.

Egyszersmind világossá vált az örökös tartományok pozíciójának prioritása. Ezen a téren Károlynak a hagyományosan ellenzéki Magyarországot is sikerült megnyugtatnia, ami kedvezően hatott ki a kritikus örökösödési kérdésre.

Egyébként a császár csak ritkán bocsátkozott modernizálási kísérletekbe. Nem nyúlt az egyes tartományok hagyományaihoz, sem azok önálló hatóságaihoz. Merkantilista gazdaságpolitikája eredményes volt: kereskedelmi tanácsokat alakított Csehországban, Sziléziában, Ausztriában, kereskedelmi főtanácsot Bécsben, fejlesztette a postát és a közlekedést, manufaktúrákat létesített, vámsorompókat szüntetett meg, kiépítette a trieszti és fiumei kikötőt, és egy »Keleti Társaságot« alapított. Legvakmerőbb próbálkozása az volt, mikor az Ostendei Társaság révén 1722-ben fel akarta oldani a Schelde zárlatát, hogy Belgium nagy hagyományú kereskedelmét újból fölpezsdítse. Ez az intézkedés azonban kiváltotta a tengeri hatalmak ellenkezését, s emiatt végül kudarcba is fúlt. A kormányzaton belül sok nehézséget okoztak a villongások I. József régi tanácsadói, valamint Althann és a spanyol tanácsosok között, mely utóbbiakhoz Sinzendorf gróf, az udvari kancellár is csatlakozott. Ennek Jenő herceg vallotta kárát, befolyása egy időre igencsak lecsökkent.

Pragmatica sanctio, 1713 körül

A rastatti béke után a császár kísérletet tett arra, hogy Franciaországhoz közeledjék; a próbálkozás azonban zátonyra futott, sőt Károly gazdasági ambíciói éppenséggel Franciaország és Anglia szövetkezését segítették elő. Farnese Erzsébet, V. Fülöp dinasztikus becsvágytól fűtött második felesége Ausztria és Spanyolország együttműködését szorgalmazta, ez azonban nem lett hosszú életű, mivel Károly nem egyezett bele abba, hogy leányát és örökösét, Mária Teréziát a Farnese-család valamelyik fiához adja feleségül. 1727-ben, Franciaország és az ügyes angol koalíciós politika nyomására Károly kénytelen volt felszámolni az Ostendei Társaságot. Elszigeteltségét csak 1731-ben törte meg Angliával kötött kiegyezése.

Annál meglepőbb volt, hogy a császár 1733-ban beavatkozott a lengyel trónutódlásért folyó háborúba. Ezt a vállalkozást az öregedő Jenő herceg meglehetősen mérsékelt sikerrel vezette.

Következménye többek között az volt, hogy a franciák elfoglalták Lotharingiai Ferencnek, Mária Terézia trónörökösnő hitvesének örökös tartományait. 1735-ben a hadakozástól megcsömörlött császár megkötötte a bécsi ideiglenes békét: le kellett mondania Szicíliáról és Nápolyról, vejét viszont a toscanai trónnal kárpótolták. A politikailag újfent elszigetelt VI. Károlyt orosz szövetségesével szembeni kötelességérzete az 1737-es sikertelen török háborúba hajszolta: az 1739-es belgrádi békében Ausztria elvesztette azokat a területeket, melyeket 1718-ban szerzett, s katonai tekintélye óriási csorbát szenvedett.

Martin van Meytens portréja Károlyról

Jenő herceg még megpróbált a kritikus örökösödési kérdés jegyében titkos diplomáciát kiépíteni s kapcsolatba lépni Oroszországgal, Poroszországgal, valamint kisebb birodalmi rendekkel, de 1736-ban meghalt. Ausztriában pedig maradt a trónöröklés problémája. Ez a kérdés a Pragmatica Sanctio elismerésével sem tisztázódott, és VI. Károly politikáját mind súlyosabban terhelte, útját állva a további reformoknak is.

Amikor 1740 októberében VI. Károly egy vadászat után váratlanul meghalt, a monarchiát teljesen felkészületlenül érte további létezésének problémája.

VI. Károly még igazi barokk uralkodó volt; szertartásossága Spanyolországban még inkább elmélyült. Uralkodásának ideje volt Ausztriában a barokk tetőpontja. Bernhard Fischer von Erlach Károly-templomával tündöklő emlékművet állíttatott magának a császárnak. Kiépítette az udvari könyvtárat, melyet Jenő herceg igen értékes gyűjteményével is gazdagított. Azt a tervét, hogy Bécsben egy tudományos akadémiát alapítson, s hogy Leibnitzet meghívja oda, nem sikerült megvalósítania. VI. Károly uralkodásának összegzése a belpolitikában sokkal kedvezőbb képet mutat, mint a külpolitikában. Ez a császár igen nehéz körülmények között volt kénytelen tevékenykedni, s kérdéses, hogy egy erősebb kezű uralkodó jobban megállta volna-e a helyét.”

Johann Gottfried Auerbach festménye VI. (III.) Károlyról (1730 körül)

Forrás: Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 211-215. VI. Károly szócikk szerzője: Dr. Volker Press egyetemi tanár, Tübingen.

Fotó: wikipedia.org