Tanulj otthon - II. Mátyás

II. Mátyás (1612-től) császár, (1608-tól) magyar király (II. Mátyás néven), II. Miksa császár és magyar király és Mária infánsnő fia. 1557. február 24-én született Bécsben, és 1619. március 20-án hunyt el Bécsben. Teste a bécsi kapucinusok kriptájában nyugszik.

Jelmondata: Concordia lumine major (Az egyetértés erősebb a fénynél).

Mátyás (Josef Kiss osztrák festő, 19. század)

„Mátyás nem Spanyolországban nevelkedett, mint két bátyja, Rudolf és Ernő, hanem szülei felügyelete alatt Ausztriában. Egyik tanítója, Ghislain de Busbecqu volt. Ifjúkorában kétségkívül nagyobb hatással lehetett rá apja befolyása és engedékeny vallási szemlélete, mint anyja szigorúan katolikus beállítottsága. Bátyjával, a bizalmatlan és zárkózott Rudolffal ellentétben Mátyás őszinteségéről és nyíltszívűségéről volt ismert, bár már egész korán jelentkezett erős politikai becsvágya is.

Végrendeletében II. Miksa úgy rendelkezett, hogy a teljes hatalom Rudolfra, hat túlélő fia közül a legidősebbre szálljon, aki a császári trón várományosa volt. A többi fiút viszonylag szerény évjáradékkal elégítette ki. Mátyás további életútját döntően meghatározta a csalódás, amelyet az öröklés ilyetén rendezése miatt érzett. A későbbi „testvérviszály” fő oka is bizonyára itt keresendő.

Mindenesetre elutasította Rudolf császár javaslatát, hogy megszerezze az egyik egyházi hercegséget a birodalomban. Inkább apja politikai vonalát folytatta, aki növekvő aggodalommal figyelte a németalföldi fejleményeket.

II. Miksához hasonlóan Mátyás is meg volt győződve arról, hogy az ottani események nemcsak a spanyol, hanem az utódlásra jogosult németág uralmát is, egyáltalán a birodalom alapvető érdekeit is veszélyeztetik. 1576-ban, a hatalomváltás napjaiban a felkelők követeket küldtek Regensburgba, és igyekeztek támogatást szerezni a császártól és a birodalomtól. II. Rudolf először valóban kijelentette, hogy hajlandó közvetíteni a németalföldi rendek és Spanyolország között. A felkelők ekkor léptek először kapcsolatba Mátyással.

Mátyás főherceg páncélban és tábornoki öltözetben (Lucas van Valckenborch, 1579)

Egy évvel később, amikor már javában folyt a szabadságharc, a déli katolikus tartományok, amelyek a protestánsok uralmától tartottak, elhamarkodott lépésre bírták rá Mátyást. Felkérésükre, hogy vegye át a helytartóságot, titokban elhagyta Ausztriát, a legrövidebb úton Németalföldre ment, ahol az országgyűlés 1578-ban elfogadta mint főhelytartót.

A vállalkozást nem kísérte szerencse, és nem is találunk rá más magyarázatot, mint Mátyás ifjúi tapasztalatlanságát és becsvágyát. Hatalmi jogkörét megnyirbálták, pénzeszközei szűkösek voltak, az államtanácsban pedig időközben a protestánsok és Orániai Vilmos hívei kerültek túlsúlyba. Önhatalmú eljárása iránt a császár csak csekély megértést tanúsított, a spanyol udvar viszont egyáltalán nem volt megértő. Így a németalföldi kaland 1581-ben szánalmas kudarccal végződött, ami sokat ártott a főherceg presztízsének. Szándéka, hogy megmenti a tartományokat a birodalom és a dinasztia számára, keresztülvihetetlennek bizonyult. Mint később még sokszor, most is az lett Mátyás osztályrésze, hogy a felek közötti közvetítésre irányuló kísérlete sikertelenül végződött, és- képletesen szólva- két szék között a pad alá esett.

Alonso Sánchez Coello festménye Jenő főhercegről

Mátyás, miután visszatért Ausztriába, császári bátyja kegyét elveszítve először Linzben élt. Fáradhatatlanul keresett ambícióinak megfelelő méltóságot. Püspökségeket (mint Münster, Lüttich és Speyer) igyekezett elnyerni a birodalomban, aztán egy helytartóság megszerzésére törekedett, majd arra, hogy a kiskorú Ferdinánd főherceg gyámjaként Belső-Ausztria kormányzója lehessen, sőt még a lengyel királyi koronát is megpályázta. Minden kísérlete eredménytelen maradt, mígnem a spanyol király kinevezte bátyját, Ernőt Németalföld helytartójává, és Mátyás II. Rudolf megbízásából átvette helyét az Ennsen túl és innen elterülő örökös hercegség (Alsó- és Felső-Ausztria) helytartójaként. Bécsben Mátyás meglehetősen szabad kezet kapott, mivel a császár már 1583-tól Prágában tartotta székhelyét. Feladata persze nem volt könnyű, mert a felekezeti ellentéteket már itt sem lehetett áthidalni. II. Miksa halála után ezekben az örökös tartományokban is teljes erővel lépett fel az ellenreformáció. A protestánsokat visszaszorították, főként a katolikus hitre áttért Melchior Khlesl működése révén, aki rövid időn belül a főherceg legközelebbi és mindenható tanácsadója lett. Mátyás ekkor már nem volt hajlandó arra, hogy vallási kérdésekben bárminemű uralkodó jogáról lemondjon. Ez egyértelműen megmutatkozott a felső-ausztriai parasztfelkelés leverésekor (1596 és 1597).

Melchior Khlesl

Ha tanúsított is némi engedékenységet a tartományok protestáns rendjeivel szemben, akkor ezt biztosan nem meggyőződésből vagy gyengeségből tette, hanem azért, mert szüksége volt az adókra, különösképpen akkor, amikor a török elleni háború 1593-ban újra kitört. Bár az oszmán birodalom már túljutott katonai tündöklése tetőpontján, a császári seregek látványos sikereit mégis fájdalmas vereségek váltották fel, ezért Mátyás, aki időnként névlegesen (katonai tehetség és ilyen irányú ambíció nélkül) főparancsnok volt, igyekezett minél hamarabb békét kötni.

Időközben megromlott amúgy is feszült viszonya a császárral: Rudolf szellemi leépülése fokozódó üldözési mániában nyilvánult meg, amely öccse, Mátyás ellen irányult. Mátyás a maga részéről – nyilván kényszerűségből is – még csak szította Rudolf gyanakvását, mert egyre nyíltabban és türelmetlenebbül sürgette, hogy tisztázódjon a gyermektelen császár utódlásának kérdése, amiben a többi főherceg is támogatta.

Bocskai István a hajdúk élén

A császári kormányzás bénultsága egyre nagyobb fenyegetettségbe sodorta az országot. Ez különösen igaz volt a törökökkel vívott háborúra: a súlyosan megviselt Magyarországon 1604-ban felkelés robbant ki Bocskai István vezetésével, amely egy csapásra semmivé tette a császári csapatok minden addigi sikerét. Ausztria a szakadék szélén állt, és Mátyás mielőbbi békekötéssel próbálta menteni, ami még menthető volt. II. Rudolf viszont, éppen ellenkezőleg, megpróbálta megakadályozni az 1605 óta folyó tárgyalásokat és az 1606-os békekötéseket és szabotálni végrehajtásukat. Mátyás nem várhatott tovább, cselekednie kellett. A főhercegek annyiban támogatták a császárral szembeni fellépését, hogy 1606-tól őt tekintették a ház fejének. Segítségük azonban inkább erkölcsi, mint anyagi természetű volt, ezért Mátyás arra kényszerült, hogy a tartományok túlnyomórészt protestáns rendjei körében keressen támogatást, és cserébe engedményeket tegyen felekezeti téren. Ezzel a lépéssel azonban ismét elidegenítette magától egy időre a katolikusokat, és átmenetileg még a hűséges Khlesl is eltávolodott tőle.

1608-ban az osztrák rendek küldöttségeinek részvételével Pozsonyban összeült a magyar országgyűlés. Hivatalosan a két békekötés védelmében szálltak síkra, de a rendi szövetség tulajdonképpeni célja az volt, hogy megbuktassa Rudolfot, és helyére Mátyást állítsa.

A testvérviszály nyílt háborúba torkollott. Mátyás, aki már nem volt feltétlen ura döntéseinek, a rendi hadsereg élén Prága alá vonult. A liebeni szerződésben Rudolf kénytelen volt átengedni neki a magyar királyi koronát, Felső- és Alsó-Ausztriát, valamint Morvaországot. Már csak Csehország maradt a császár birtokában.

II. Rudolf átadja a koronát Mátyásnak Prága mellett

A rendek diadala volt ez, nem Mátyásé, akinek már akkor, közvetlenül a Rudolf fölött aratott győzelem után meg kellett hátrálnia a rendek előtt. Khlesl terve, hogy a császárral együtt visszaállítja az uralkodói jogokat, meghiúsult Rudolf csillapíthatatlan bosszúvágya miatt. Rudolf a maga részéről 1609-ben a súlyos következményekkel járó »felséglevél« kiadásával kapitulált a cseh protestánsok előtt. Most csak sikeres fivére iránt érzett gyűlölete vezette, de kísérlete, hogy Lipót főherceg és Lipót passaui zsoldosainak segítségével folytassa a harcot, totális vereséggel végződött, ami azt jelentette, hogy Csehországban is megbukott. 1611-ben Mátyást koronázták cseh királlyá. Rudolf hamarosan bekövetkező haláláig már csak árnyékcsászárként élt Prágában.

ifj. Frans Pourbus festménye Habsburg-Tiroli Anna királynéról

Mátyást, aki 1611-ben feleségül vette unokahúgát, Anna tiroli főhercegnőt, 1612 júniusában Frankfurtban császárrá választották és megkoronázták. Ezzel látszólag mindent elért, amit kívánt. Uralkodásának további éveit azonban keserű csalódások sorozata kísérte. Felemelkedését a rendi-protestáns ellenzéknek köszönhette, így hát teljesíteni kellett követeléseiket, és az általános helyzetre való tekintettel nem sok kilátása volt arra, hogy újra vissza tudja majd szorítani őket. A császári méltóság is tehernek bizonyult, mert amióta birodalmi rendek 1607-08-ban unióra és ligára szakadtak szét, a birodalmi gyűlés teljesen megbénult, és Németországban egyre szaporodtak a jelek, melyek egy nagy háború kitörésére utaltak.

Mátyás időben és helyesen mérte fel a helyzetet, mert különösen jó politikai tehetséggel és ítélőképességgel rendelkezett (amit a történészek eddig többnyire alábecsültek). Elsősorban gazdasági elgondolásai, amelyeket kortársai sohasem értettek meg, érdemelnének meg történelmi elemzést. Fő törekvése hamarosan már csak arra irányult, hogy megakadályozza a fenyegető katasztrófát. Cselekvési mozgástere azonban még ehhez is rendkívül korlátozott volt. 1614-ben pl. a tartományi rendek linzi gyűlésén megpróbálta egyesíteni a rendelkezésre álló erőket, de kísérlete kudarcba fulladt.

Bethlen Gábor

Az utolsó években sok csalódás érte, és a viszályok szétforgácsolták erejét, ami kiváltotta szellemének lankadását és testi leépülését. (Köszvény kínozta, amely abban a korban a felső rétegek leggyakoribb betegsége volt.) A kormányzás így valójában Khlesl kezében volt, aki ura szándéka szerint a kiegyezés politikáját szorgalmazta. A külpolitikában sikerült megerősítenie a délkeleti határ mentén a békét: 1615-ben Bécsben meghosszabbították a törökkel kötött szerződést, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel pedig Nagyszombatban kötöttek békét. Mivel Mátyásnak nem született gyermeke, ismét felvetődött a trónutódlás kérdése, mint II. Rudolf idejében. Megint tülekedtek a főhercegek, de a katolikus hatalmak, Spanyolország, Róma és Bajorország is. Mátyás nehezen engedett. Vonakodva hozzájárult ahhoz, hogy 1617-ben Csehországban és 1618-ban Magyarországon az uralkodóház feljövő csillagát, Ferdinándot válasszák meg. Mégis meg kellett érnie a háború kitörését, amelyet minden eszközzel meg akart akadályozni. Öccse, Miksa és unokaöccse, Ferdinánd megbuktatta és elfogta legközelebbi munkatársát, Khleslt, ami Mátyáson mély sebet ejtett, amelyet már nem tudott kiheverni. Néhány hónappal szeretett felesége halála után szinte megváltás volt számára, hogy megszabadult tragikus, értelmét vesztett életétől.”

Mátyás portréja

Forrás: Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 335-339. pp. Mátyás szócikk szerzője: Dr. Rudolf Neck.

Képek: wikipedia.org