Tanulj otthon - II. József

II. József császár, magyar és cseh király, I. Ferenc István császár és Mária Terézia császárné és magyar királynő legidősebb fia. Bécsben született 1741. március 13-án, meghalt Bécsben 1790. február 20-án. Teste Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.

Jelmondata: Virtute et exemplo (Erénnyel és példával).

II. József a Császári-Királyi Hadsereg tábornagyi egyenruhájában (Anton von Maron, 1775)

„József születése időben egybeesett a Habsburg-monarchia válságával, melyet annak idején II. Frigyes porosz király sziléziai betörése váltott ki. József életének első napjaiban éppen e válság leküzdésén fáradoztak. A kis trónörökös legendák övezte megérkezése 1741-ben Pozsonyban fellelkesítette a magyar koronázó országgyűlés résztvevőit, s rábírta őket, hogy kiálljanak szorult helyzetben lévő uralkodónőjük mellett.

József trónörökös Mária Teréziával az 1741-es pozsonyi országgyűlésen, amikor is a magyar nemesek „életüket és vérüket” kínálták fel a királynő trónjának megvédéséért.

Józsefet testvéreitől elkülönítve nevelték. Szinte csak udvarhölgyek vették körül, akik életének első éveiben meglehetősen elkényeztették. Ezt a hibát akarták aztán azzal kiküszöbölni, hogy gróf Batthyány Károly tábornagyot nevezték ki nevelőjének (1748). A tantervet, melyben a történelem fontos szerepet játszott, az áttért Johann Christoph Bartenstein állította össze. A filozófiai tantárgyakkal a jezsuita szerzetes, Josef Franz, a jogiakkal pedig Christian August Beck jogtörténész ismertette meg. József későbbi reformjaihoz aligha kapott tőlük ösztönzést, de a vallásos olvasmányait meghatározó reformkatolicizmus egyházi reformjaira hatással volt.

1760 októberében József nőül vette Izabella pármai hercegnőt. A hétéves háború okozta nehéz anyagi helyzet ellenére az esküvőt, melyet az utókor számára az udvari festő, Martin van Meytens képsorozatban örökített meg, igen költséges külsőségek közepette ülték meg. Bár ezt a házasságot Mária Terézia és Kaunitz kancellár a Habsburg- és a Bourbon-ház közötti új szövetség megszilárdítása érdekében határozták el, Józsefnek – ha rövid időre is – boldogságot és az apaság örömét nyújtotta. Izabellát már 1763-ban elveszítette. Második házassága Mária Jozefa bajor hercegnővel (1765) nem hozott neki sem boldogságot, sem pedig utódokat.

Izabella megérkezése Schönbrunn kastélyába (Martin van Meytens, 1760)

József először első házasságának idején kezdett el foglalkozni azokkal a kérdésekkel, hogy hogyan akar majd uralkodni. »Álmodozások« néven ismertté vált emlékirataiban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy minden, az állam számára szükséges »jót« csak korlátlan uralkodói teljhatalom birtokában lehet elérni. Az előkelők jövedelmeit meg kellene kurtítani, az udvartartást és a közigazgatást pedig drasztikusan le kellene egyszerűsíteni annak érdekében, hogy a felszabaduló anyagi eszközöket a gazdaság felvirágoztatására és egy olyan hadsereg létrehozására fordíthassák, melyet retteg az ellenség.

Nagyszabású tervei ellenére József – míg anyja élt – meglehetősen korlátozott cselekvési szabadsággal bírt. 1764-ben Frankfurtban Római királlyá koronázták, és már a következő évben, atyja hirtelen halála után német császár is lett.

II. József német királlyá koronázása Frankfurtban 1764. április 3-án (Martin van Meytens)

Reformját a birodalmi intézményekkel kezdte. 1765-ben anyja a Habsburg-monarchiában ugyan társuralkodóvá nevezte ki maga mellé, de szinte minden területen továbbra is fenntartotta magának az ellenőrzés és a döntés jogát. Mindez feszültségekhez és gyakori válságokhoz vezetett, melyek anyát és fiát egyaránt elkeserítették. József ebből a számára elviselhetetlen helyzetből úgy próbált szabadulni, hogy inkognitóban hosszú utazásokat tett. Útja elvezetett a monarchia szinte valamennyi tartományába, ezenkívül Porosz-Sziléziába, ahol találkozott II. Frigyessel (1769), Itáliába (1769), Franciaországba (1777) és végül Oroszországba (1780). Utazásai a kortársak körében igen pozitív visszhangot váltottak ki, mert a lehető legkedvezőbb következtetéseket vonták le ebből majdani egyeduralkodására vonatkozólag. Annyi bizonyos, hogy utazás közben tett megfigyeléseiből több ötletet merített későbbi reformjaihoz, mint tanulmányaiból.

A hadügyi területen kívül társuralkodóként csak a külpolitikára volt befolyása. Kaunitzcal egyetértésben kíméletlen expanziós politikát folytatott annak érdekében, hogy a poroszok ellenében visszaszerezze birodalmának megrendült vezető pozícióját. Ezt a politikáját azonban anyja – öregedésével egyre erősebbé váló – békevágya miatt nem tudta következetesen érvényesíteni. Mindamellett Galícia bekebelezése Lengyelország első felosztása folyamán (1772), Bukovináé a kücsük-kajnardzsii orosz-török szerződés (1775) keretében és az Inn völgyéé a bajor örökösödési háború után (1779), melyben ő maga is részt vett, az ő külpolitikai befolyásának köszönhető.

Wenzel Anton Kaunitz ( Jean-Etienne Liotard, 1762)

Ehhez képest a belpolitikában alig számított valamit a szava. Csupán az udvari szertartási rend leegyszerűsítése, a nép bebocsátása a bécsi császári parkokba (1766), a kínzások eltörlése és az udvari és várszínház (Hof- und Burgtheater) keretén belül egy »német nemzeti színház« (Deutsches Nationaltheater) létesítése (1776) vezethető vissza olyan döntésekre, melyek mint császárt őt illették meg, illetve melyeket Mária Terézia átengedett neki.

Anyja 1780-ban bekövetkezett halála után aztán egyeduralkodóként annál gyorsabban látott munkához. Először átfogó egyházi reformokat vezetett be. Kiadta türelmi rendeletét a protestánsok, a görögkeleti orthodoxok és a zsidók védelme érdekében (1781). Feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek nem tanítással vagy betegápolással foglalkoztak (1782). Az e rendek vagyonából létrehozott vallásalapból támogatta az új egyházmegyéket és sok új lelkészt is. Az egyházi ceremóniák közül az egyszerű, énekes vasárnapi istentiszteletekre helyezte a hangsúlyt. Intézkedései mélyreható társadalmi változást idéztek elő, s ezt a változást később sem lehetett már visszafordítani.

Kolostorok feloszlatása osztrák Németalföldön (Léonard Defrance)

Annak érdekében, hogy a konzervatív papság és a papok erős befolyása alatt álló alsóbb néprétegek ellenállását letörje, József enyhített a cenzúra rendelkezésein, és engedélyezte a közügyek kimondottan kritikus megvitatását is: »bíráljanak bárkit, akit csak akarnak, legyen az az uralkodó maga vagy a legalacsonyabb rendű polgár«. Ezt követően tömegével kerültek forgalomba népszerű és olcsó füzetek, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a reformok népszerűsítéséhez.

Mivel a püspökök nagyobb része, mindenekelőtt Migazzi bécsi érsek elutasította az egyházi reformokat, József kivette kezükből a papnevelést, és a püspöki szemináriumok helyett minden tartományi fővárosban állami főszemináriumokat alapított (1784). Az egyetemeket és a líceumok felruházta a teológiai oktatás monopóliumával, mely 1774-től egységesen a reformkatolicizmus szellemében folyt.

A József által alapított Bécsi Általános Kórház (1784)

Kevésbé volt sikeres József azon törekvése, hogy a mezőgazdaságot felvirágoztassa, és az ebből származó adóbevételeket növelje. Ugyan a jobbágyfelszabadítás (1781) felgyorsította a mezőgazdaság korszerűsítését és az ipari fejlődést, de a feudális szolgáltatások (robot) heti három napra való csökkentését, melyet már az 1760-as évektől szorgalmaztak, olyan fejletlen területeken, mint pl. Galícia nem vagy alig lehetett keresztülvinni. József ennek ellenére is úgy határozott, hogy mind a tartományokra, mind a földesúri és paraszti birtokokra egységes földadót vet ki (az átlagos terméshozam 12 2/9%), és valamennyi – az alattvalókra addig kirótt szolgáltatást az általános terméshozam 17 7/9 %ára csökkenti, mely pénzben fizetendő (februári pátens: 1789). E reformnak szinte valamennyi földbirtokos nemes ellenszegült, Magyarországon pedig, mivel József az 1788-ban kitört török háború miatt kényszerhelyzetbe került, még a rendelet visszavonását is sikerült kikényszeríteni.

II. József búcsúja munkatársaitól és bizalmasaitól a bécsi Hofburgban (Quirin Mark)

A rendelet magyarországi visszavonása (1790. január) időben egybeesett az osztrák Németalföldön kitört forradalommal. Ugyanis miután Franciaország ellenállása miatt kútba esett Józsefnek az a terve, hogy ezeket a tartományokat elcserélje Bajorországgal (1784), itt is az osztrák törvényeket és az osztrák közigazgatási rendszert vezették be (1787). A magyarországi és a belgiumi nyílt lázadások a többi tartományban is felbátorították a különféle ellenzéki áramlatokat, ugyanis a reformok hívei is elutasították a reformok bevezetését, mivel az erőszakosan és a »nép« képviselőinek közreműködése nélkül történt. A helyzet olyannyira kiéleződött, hogy József, akit első török hadjárata óta súlyos betegség kínzott, halála előtt néhány nappal átadta a kormányzást egy Kaunitz elnökletével összehívott konferenciának.

E visszalépés ellenére II. József uralkodásának időszaka a Habsburg-monarchia modernizálásában a társadalom számos területének, elsősorban a közigazgatás, az egészségügy, az igazságszolgáltatás és az alapfokú oktatás korszerűsítésének szempontjából döntő fontosságú szakasz volt.”

Anton von Maron festménye Józsefről.

Forrás: Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 185-188. pp. II. József szócikk szerzője: Dr. Ernst Wangermann egyetemi tanár, Salzburg.

Fotó: wikipedia.org