Tanulj otthon - I. Lipót

I. Lipót császár, magyar király, III. Ferdinánd császár és magyar király Mária spanyol hercegnővel kötött első házasságából származó fia. Bécsben született 1640. június 9-én, meghalt szintén Bécsben 1705. május 5-én. Teste a bécsi kapucinusok kriptájában nyugszik.

Jelmondata: Consilio et industria (Okossággal és szorgalommal).

I. Lipót

„III. Ferdinánd császár eredetileg papi pályára szánt kisebbik fiára is jellemző volt a hagyományos – ellenreformációs színezetű – Habsburg-vallásosság. Bátyja, IV. Ferdinánd német király hirtelen halálával 1654-ben ő lett a Habsburg-birtokok örököse. 1657-ben minden akadály nélkül örökébe is lépett. Annál több küszködéssel járt, hogy német-római császárrá választását Franciaország és Mainz ellenében keresztülvigye. Uralkodásának negyvenhét esztendeje az európai történelem egyik fontos fordulópontja lett.

A császár a politika irányítását előbb Weikard von Auersperg (1669-ig), majd Wenzel Lobkowitz hercegre bízta (1679-ig), végül maga vette kézbe a gyeplőt, a bécsi udvar családi szövetséget is alkotó főnemességére támaszkodva.

Wenzel Eusebius Lobkowitz herceg Anselm van Hulle portréján

Öröklött országai közül egyedül Magyarország okozott komoly problémákat, melyeket csak súlyosbított a magújult oszmán birodalommal való háborúskodás. A hadseregszervező Raimund Montecuccoli gróf Szentgotthárdnál 1664-ben visszaverte a török támadást. A birodalom nyugati felében kialakult kritikus helyzetre való tekintettel kötött szégyenteljes vasvári béke tápot adott a magyar rendi ellenállásnak, mely egy katolikus színezetű abszolutizmust megvalósítani akaró Habsburg-törekvések ellen irányult. 1671-ben kivégezték a Lipót-ellenes magyar főúri összeesküvés vezéreit. De a protestánsok és a magyar rendi alkotmány elleni további támadások csak előmozdították Thököly Imre gróf, a »kuruc király« fölemelkedését. Bár Lipót engedett, és feloszlatta az 1673-ban felállított kormányzóságot, melynek élén Kaspar von Ampringen, a Német Lovagrend nagymestere állt, a magyar válsághelyzet újabb török támadást provokált, melyet Kara Musztafa nagyvezír vezetett.

Benczúr Gyula: Buda visszafoglalása (1896)

Az offenzíva Bécs ostromával (1683. júl. 13. – szept. 12.) érte el tetőpontját, Lipót udvarával előbb Passauba menekült, majd onnan Linzbe ment. Sikerült mozgósítania a birodalmat, elnyerte Sobieski János lengyel király segítségét és VIII. Ince pápa hathatós támogatását. A város felmentése elsősorban a Sobieski János és V. Károly, Lotharingia hercege, a császár sógora vezetésével érkező birodalmi és lengyel csapatoknak volt köszönhető. Bécs felszabadítása egész Európa számára látványos esemény volt, s a kezdetét jelentette annak a nagyszabású császári offenzívának, amely aztán messze többet ért el, mint csupán a török kézen lévő Magyarország visszahódítását. 1686-ban elesett Buda, 1688-ban Belgrád. az 1691. évi szalánkeméni győzelem után a császári seregek továbbnyomultak délkelet felé. Ekkor vált Jenő herceg Ausztria nagy hadvezérévé. 1697-ben a Tisza mellett, Zentánál megverte a szultánt. Az 1699-es karlócai békében a császár megszerezte Szlavóniát, elérte Erdély behódolását, s megteremtette a dunai monarchia alapjait.

Ferdinand Keller: Baden őrgrófja a haldokló Köprülü Musztafa mellett (heroizáló neoromantikus festmény 1878-ból – a szalánkeméni ütközet egy jelenetének ábrázolása)

A császár újbóli kísérlete, hogy győzelmét Magyarország abszolutisztikus átszervezésére használja ki, nagy ellenérzést váltott ki az országban. Lipót most ügyesen váltogatta az engedékenységet és a magyar pozíciók gyengítését. Az 1689-es »Einrichtungwerk« a közigazgatás ésszerűsítését és az ország újrabenépesítését szolgálta. Sok németet, vagyis »svábot« vonzott ez a program Magyarországra.

Nyugat-Európában Lipót fő érdekeltségének a spanyol örökség biztosítását tekintette: félő volt, hogy a spanyol Habsburgok kihalnak. A francia politikának sikerült az 1659-es pireneusi békében Mária Terézia, az idősebb infánsnő kezét XIV. Lajos számára elnyernie.

Mivel a beígért hozományt a spanyolok nem fizették ki, kétségessé vált, hogy a franciák valóban lemondanak-e a spanyol trónról.

I. Lipót 1666-ban feleségül vette Margitot, IV. Fülöp második lányát, aki örökségéről nem mondott le. Lipót nem adhatta fel Spanyolországot: ehhez túlságosan is dinasztikus kategóriákban gondolkodott. Nem mondhatott le róla, hiszen Európa legelső egyeduralkodójának tekintette magát. A diplomácia színpadát ezentúl Spanyolország kérdése uralta. A császár egyre jobban ki tudta használni a tengeri hatalmak, Anglia és Hollandia arra irányuló törekvéseit, hogy megfékezzék a francia hegemoniális politikát.

Lipót és első felesége, Margit Terézia spanyol infánsnő. 

Az 1667-68-as devolúciós háború idején Lipót még tétlenül nézte a spanyol Németalföld rovására megnyilvánuló francia terjeszkedést. 1673-ban, némi habozás után viszont már segítségére sietett a megtámadott Egyesült Tartományoknak. Az 1679-es nijmwegeni béke ennek ellenére a francia területi nyereségeket erősítette meg.  XIV. Lajos a birodalom elleni expanziós politikáját a »Réunion«, az újraegyesítés jogcímén folytathatta. 1681-ben elcsatolta Strassburgot. A császár le volt kötve a birodalom délkeleti részén, ez lehetővé tette, hogy a franciák, örökösödési igényeik érvényesítése címén, 1688-ban és 1697-ben feldúlják Pfalzot. Ez aztán Lipót és a tangeri hatalmak között létrejött koalícióhoz, és – kezdetben teljesen eredménytelen – újabb összetűzésekhez vezetett.

XIV. Lajos hadai beveszik Luxemburgot, 1684. (Adam Frans van der Meulen festménye)

Az 1697-es rijswijki béke így csak lélegzetvételnyi szünetet jelentett. II. Károly spanyol király halála után, 1700-ban újból kitört a háború. A király testamentumában, hogy a spanyol birodalom egységét megmentse, az utolsó pillanatban francia jelöltet, (V.) Fülöpöt részesítette előnyben. Ez hideg zuhanyként érte Ausztriát, hiszen Lipót második fiát, Károly főherceget szánták a spanyol trónra, és Spanyolország itáliai birtokait is meg akarták szerezni. Még alig kezdődött el a spanyol örökösödési háború, mikor Magyarországon újabb felkelés tört ki II. Rákóczi Ferenc vezetésével, s ez hatástalanná tette Jenő hercegnek a nyugati hadszíntéren elért sikereit. Az örökös tartományok számára mindenesetre könnyítést jelentett az 1704-es angol-osztrák győzelem a szövetséges francia és bajor seregek fölött, melyet Jenő herceg és Marlborough herceg közösen vívtak ki.

Than Mór: II. Rákóczi Ferenc visszautasítja a szatmári békét.

I. Lipót belpolitikája változatlanul abszolutiszikus volt, valódi centralizációt azonban nem tudott elérni. Az osztrák nagyhatalmi érdekek egyértelműen elsőbbséget élveztek. A császári birodalmi politikát viszont ki tudta kormányozni abból a hullámvölgyből, amelybe 1648-ban került. Tudatosan fokozta Bécs tevékenységét a birodalomban. Ezt megkönnyítette az, hogy megkapta Tirolt, második felesége, Claudia Felecitas hazáját. Ezzel közelebb került a birodalom központi területeihez. Az 1663 óta permanensen ülésező birodalmi gyűlést igen ügyesen politikája platformjára tette. Azok az egykori elképzelések, melyek szerint Franciaországot kellett volna a Habsburg-túlsúly kiegyenlítésére használni, talajt vesztettek a francia terjeszkedés láttán. Lipótnak el kellett fogadnia, hogy Brandenburg-Poroszország az észak-német vidék uralkodó hatalmává nőtte ki magát, s 1701-ben el is ismerte királyságnak. 1690-ben Augsburgban fia, I. József királlyá koronázására maga köré gyűjtötte a császárság híveit. Mindent egybevéve, uralkodásának ideje a császári szerep újjáéledését jelentette a birodalomban.

I. Lipót

Lipót nem utolsósorban katolikus-ellenreformációs irányvonalával is elődeihez igazodott. Többe egyházi személy, mint Emerich Spinelli jezsuita bécsi püspök, Avianoi Márk, az ékesszóló kapucinus, a ferences Christoph de Rojas y Spinola, igen nagy befolyásra tett szert – valamivel kevesebbre Abraham a Sancta Clara, Ágoston-rendi prédikátor –, ez azonban nem jelentette azt, hogy a császárnak is előírhatták volna, mit tegyen. A császár több nyelven beszélt, s a tudomány elkötelezett híve volt; erről tanúskodnak az általa alapított egyetemek Innsbruckban, Olmützben és Boroszlóban. Uralkodása alatt kezdődött meg a barokk Bécs kiépítése, ami azonban nem jelentett mértéktelen pompát.

Nemcsak jelentős műgyűjtő volt a császár, de a zenének is nagy barátja, kiváltképp az olasz operának, bár a nép zenéjéről sem feledkezett meg. Jelentős zeneszerző is volt, 79 egyházi és 155 világi (ebből 102 tánc) műve maradt ránk. örömét lelte a játékokban is, ez nyilvánult meg abban, hogy kiépíttette az udvari színházat, s erről tanúskodik a híres spanyol lovasiskola, a »lovasbalett« is (1667).

Lipót apró termetével, jellegzetes Habsburg-szájával nem volt valami szép ember; jellemében a félénkség elválaszthatatlanul fonódott össze méltóságának tudatával. Ez a tudat, dinasztiájának jelentőségének tudata adta meg a tartózkodó, bátortalan természetű császárnak a biztonságot, mellyel politikai döntéseit hozta.

I. Lipót császár és harmadik felesége, Pfalz–Neuburgi Eleonóra hercegnő (a későbbi I. József és VI. Károly császárok édesanyja) házasságkötése.

Jelleméből a babonás vonások sem hiányoztak: hitt az aranycsinálásban. De az ő személyéhez kapcsolódik az osztrák kameralisták – Hörnigk, Schröder, Becher – támogatása is. Bár személy szerint igen szerény volt, ő alapozta meg Ausztria modern nagyhatalmi helyzetét; de a birodalmi politikát is ő élesztette újjá. Harmadik felesége a baráti Neuburg házból származó Eleonóra hatása csak megerősítette katolicizmusában. Idős korára az általa kiépített rendszer egyre merevebbé vált, s az »ifjú udvar« ellenzéke fia, I. József római király vezetésével ellene fordult.”

Forrás: Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 249-252. pp. I. Lipót szócikk szerzője: Dr. Volker Press egyetemi tanár, Tübingen.

Fotó: wikipedia.org