TANULJ OTTHON! - I. KÁROLY

 I. (IV.) Károly osztrák császár és magyar király portréja

 „Károly életvidám atyja családjától többnyire távol tartózkodott. A gyermekre mélyen vallásos édesanyja viselt gondot. Tanária szigorú katolikus szellemben nevelték. A természettudományi tárgyakat a bécsi skót (bencés) gimnáziumban tanulta. 1905-ben a lovasságnál kezdte meg katonai pályáját, melynek során 1912-ig Galícia és Csehország különböző helyőrségeiben szolgált. Jóindulatú érdeklődéssel figyelte nagybátyja, Ferenc Ferdinánd főherceg reformterveit, de távol maradt a politikától, amit Ferenc József császár helyeselt. 1911-ben nőül vette Zita Bourbon-pármai hercegnőt. Felesége egy évre rá fiúval ajándékozta meg. Ottó születése után Károlyt őrnagyként Bécsbe helyezték, s a család a schönbrunni Hetzendorf-kastélyba költözött.

A gyermek főherceg családja körében

 Miután Ferenc Ferdinándot, a trónörököst, 1914. jún. 28-án Szarajevóban meggyilkolták, Károly lett a trónörökös, de továbbra sem vett részt a magas politikában, s azokhoz a döntésekhez sem volt köze, melyek végül a háború kitöréséhez vezettek.

1914 augusztusában megkapta a tescheni hadsereg főparancsnokságát. 1916. márc. 16-án már mint altábornagy átvette a XX. hadtestet, amely kezdetben sikereket ért el a végzetes olaszországi támadásban. a Bruszilov-offenzíva orosz sikereit követően Kelet-Galíciába helyezték Károlyt, hogy a keleti fronton küzdő csapatok ingadozó harci morálját megerősítse. Itt jutott Károly arra a belátásra, hogy tekintettel a hadsereg kimerültségére, valamint arra a tényre, hogy nem álltak rendelkezésre további tartalékok, sürgősen meg kellene kötni egy kiegyezéses békét. Ezt a javaslatát 1916 augusztusának közepén elő is terjesztette Bécsben. 1916. augusztus 27-én Románia hadba lépett.

Miután maga is részt vett abban, hogy Erdélyből kiűzzék az új ellenséget, még nagyobb intenzitással fáradozott azon, hogy tervét keresztülvigye. II. Vilmos német császárt is megpróbálta rávenni, hogy támogassa a Burian bécsi külügyminiszter által kidolgozott békekötési tervet. Ferenc József császár ugyanis nem osztotta meg utódjával a politikai felelősséget.

Károly és Zita 1911-es házasságkötése

 1916. november 21-én Károly trónra lépett, s a hosszú háború miatt még súlyosabbá vált problémákat, az addig rejtett, de most nyilvánvalóvá vált ellentmondásokat egyszerre sürgősen meg kellett oldani.

Károly császár személyesen vette át a hadsereg főparancsnokságát, melyet a Bécs melletti Badenbe helyeztek át. Első dolga volt, hogy elbocsássa az önfejű vezérkari főnököt, Conrad von Hötzendorfot, s megakadályozza a hadügy további beavatkozását a polgári élet területén. Magyarországon azonban Tisza István, a nyakas miniszterelnök rászorította Károlyt, hogy – előzetes politikai tárgyalások, ill. az alkotmány módosítása nélkül – magyar királlyá koronáztassa magát. Ezzel korlátozták Károly reformtevékenységét. Még Tisza elbocsátása (1917) után sem tudta Károly a budapesti kormányzatot a választójog demokratizálására rávenni, pedig ezt a márciusi orosz forradalom után elengedhetetlennek tartotta. A magyar vezetés ehelyett inkább az Ausztriával való perszonáluniót szerette volna kimódolni. Ausztriában Károly különböző kísérleteket tett a nemzeti ellentétek kibékítésére s egy parlamentáris alapokon nyugvó, átfogó alkotmányreformra: 1917. május 31-én újra megnyitotta az 1914 márciusában elnapolt birodalmi gyűlést, politikai amnesztiát rendelt el, s megszüntette a kivételes törvényhozást. 1917-ben, látva, hogy Bécs mindinkább függésbe kerül német szövetségeseitől, a Monarchia nem német népei elfordultak a Habsburg-dinasztiától, és vezéreik a Monarchia bomlasztásán dolgozó emigráns politikusokkal vették fel a kapcsolatot.

IV. Károly a fronton 1917-ben

Fortepan 75347/Rosta László

 Károly számára a legfontosabb a béke helyreállítása volt. Miután a szövetségesek a túl magasra srófolt német követelések miatt visszautasították a központi hatalmak békeajánlatát, 1916 végén Károly Zita császárnéval együtt azzal próbálkozott, hogy Zita bátyja, Sixtus Bourbon-pármai herceg közvetítésével Franciaországban titkon kipuhatolja a békekötés esélyeit. Károly Sixtusnak írt levelében kötelezte magát, hogy támogatni fogja Franciaország »jogos igényeit Elzász-Lotharingia visszakövetelésére«. A párizsi és londoni barátságos fogadtatás ellenére kudarcba fúlt ez a kísérlet, mivel Olaszország, melynek az érdekeit nem vették figyelembe, tiltakozott. Károly próbálkozásai a pápán, a spanyol királyon s a belga királynőn keresztül rendre zátonyra futottak, mivel a szövetségesek a Monarchiát egyre inkább pusztán Németország tehetetlen eszközének tekintették. Károly békepolitikájának fő kerékkötője a Monarchiának Németországtól való katonai és gazdasági függősége volt, s a németek a cárizmus bukása után még inkább bizakodtak a győzelemben.

Az, hogy a Monarchia is részese volt a Szovjet-Oroszországgal kötött breszt-litovszki »diktált békének« s a Romániával kötött bukarestinek, valamint, hogy Ukrajnát osztrák-magyar csapatok szállták meg, arra késztette a nyugati hatalmakat, hogy 1918 tavaszától háborús céljuknak nyilvánítsák a Monarchia független nemzeti államokra való szétdarabolását. Miután 1918 áprilisában Clemenceau leleplezte »Károly császár Sixtus-levelét«, a dinasztia, Károly kétségbeesett cáfolatai ellenére, saját hívei előtt is súlyosan kompromittálódott. 1918 októberének közepén Károly még egy megkésett kísérletet tett arra, hogy a Monarchia ausztriai felét a »Népek manifesztumával« autonóm nemzeti egységekből álló szövetségi állammá változtassa át, ám ez csak meggyorsította a felbomlás folyamatát, amely a német és bolgár vereségek hatására hamarosan a fronthadseregekben is megkezdődött.

Az 1918. november 11-i lemondó nyilatkozat

 Felgyorsultak az események: a nagyvárosokban szociális zavargásokra került sor, Magyarország felmondta a dualizmust, a megalakuló nemzetiségi tanácsok új nemzeti államok »ideiglenes kormányzatának« nyilvánították magukat. Az 1918. november 3-i fegyverszünet után a fronthadseregek is felbomlottak, s ezzel összeomlott a Habsburg-birodalom utolsó támasza.

A fenyegető helyzetre való tekintettel és osztrák miniszterei nyomására Károly 1918. november 11-én Bécsben aláírt egy nyilatkozatot, amelyben kötelezte magát, hogy visszavonul a kormányzási ügyek intézésétől, de a trónról való lemondást a nyilatkozat nem tartalmazta. Ezután Károly családjával együtt elhagyta Schönbrunnt, és a morvamezei Eckartsau-kastélyba költözött, ahol is magyar királyként 1918. november 13-án hasonló nyilatkozatot írt alá. Az alkotmányozó nemzetgyűlés köztársasággá nyilvánította Ausztriát. Miután Károly nem volt hajlandó formális nyilatkozatot adni a trónról való lemondásáról, 1919. március 24-én családjával együtt el kellett hagynia Ausztriát. Feldkirchi nyilatkozatában tiltakozott a kiutasítás ellen, és hangoztatta uralkodói jogait.

IV. Károly magyar király és családja Madeira szigetén, Funchalban 1922 körül

 Svájci száműzetésében felesége, Zita és az utódállamokból jött konzervatív tanácsadók befolyására kezdte túlbecsülni esélyeit a trón visszaszerzésére, mely egy Duna menti föderáció központjaként szolgált volna. Mindenekelőtt Magyarországtól várt kedvező fogadtatást, ahol régi híve, Horthy admirális volt a kormányzó. Miután Horthyban csalódott, Károly katonai eszközökkel próbálkozott, hogy jogait érvényre vigye, de két restaurációs kísérlete, 1921 tavaszán és őszén balul ütött ki.

A következmény nem maradt el: Károlyt a nyugati hatalmak a portugál Madeira szigetére száműzték. Szegényes életkörülményei s lelki kimerültsége erősen lerontották egészségét, s 1922. április 1-jén meghalt influenzában. Özvegye, Zita fenntartotta igényét a trónra.

Károly portréja

 (Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 222-225. pp. I. Károly szócikk szerzője: Dr. John Leslie egyetemi docens, Bristol.)