IV. Károly – Száz éve halt meg az utolsó magyar király

Kovács Gergely ismertette, nemrég megjelent blogkönyvével az volt a célja, hogy rávilágítson arra, milyen technológiai újításokkal lehet ráirányítani a mai fiatalság figyelmét egy-egy jelentősebb témára, illetve személyiségre. A kötet nem volt előzmény nélküli, hiszen korábban Mindszenty bíborosról készült már egy hasonló munka. Ugyanígy IV. Károly király nagyon érdekes, modern személyiségét ismerteti a 2021-ben megjelent kiadvány. Ez nem egy klasszikus értelemben vett könyv; amit a szerkesztése is mutat:  a régi telefonkönyvekhez hasonlóan regiszterekre, nem pedig fejezetekre oszlik. Éppen ezért nem szükséges a teljes könyvet végigolvasni, hiszen minden egyes „fejezet” önmagában is megállja a helyét, ami a fiatalabb korosztály tekintetében fontos szempont.

QR kódok segítségével majdnem 200 internetes tartalmat tudtak ötvözni ebben a kiadványban – hívta fel a figyelmet Kovács Gergely, aki az előadás során főként olyan képek bemutatására törekedett, amelyek a civil Károlyt és családját, szeretteihez való viszonyulását mutatják meg; személyiségét, embertársaihoz és uralkodói pozíciójához való hozzáállását ragadják meg. Az előadó lejátszotta a páratlan hangfelvételt is, amely egyedülálló módon maradt fenn Károly egy beszédéből, illetve filmrészleteket a koronázás élénk forgatagáról, az úri világ utolsó megvillanásáról.

Kovács Gergely bemutatta, hogyan alakult IV. Károly kultusza Madeirán, a Monarchia utódállamaiban és világszerte, valamint a boldoggá avatás folyamatát. Az előadó végül azt a kérdést próbálta megválaszolni, hogy mennyire van jelen Károly király emlékezete, mit üzen ma, milyen példát jelenthet a mai ember számára? Mindezt három jelentős örökségként bontotta ki. Az első Károly menthetetlen uralkodói öröksége, amelyet 1916 novemberében vett át; a második hűséges családi életének lelki-szellemi öröksége, és végül az ő felelősségteljes hitéletével összefüggő örökség.

Maczó Ferenc azokat az előzményeket, előkészületeket, helyszíneket és eseményeket mutatta be a hallgatóságnak, amelyek IV. Károly és felesége Zita királyné koronázásához fűződnek – gyakran egy-egy érdekes anekdota ismertetésével. IV. Károly Ferenc József halálát követően átvonult a szomszédos szobába, és a közös külügyminiszter előtt ünnepélyes szertartás keretében hivatalosan is átvette a trónt, ugyanis az örökös tartományokban nem volt császárkoronázás; ellenben magyar viszonylatban fél éven belül meg kellett koronázni az új uralkodót, hiszen a törvények szentesítése és ezzel a költségvetés elfogadása a háborús esztendőkben különösen sürgető volt. Emellett a magyar politikai elit bizalmának megőrzését is szolgálta, valamint általánosságban is a magyar nép óhaját tükrözte. Tehát nem az volt a kérdés, hogy lesz-e koronázás, hanem hogy mikor? Az országgyűlés létrehozta a Koronázási Ünnepélyt Rendező Bizottságot, amely négy különböző albizottságra tagolódott. Ezek közül a Művészeti és műszaki albizottság tevékenysége volt igazán jelentős és látványos. Ők döntöttek a helyszínekről (Királyi Palota, Szent György tér, Szentháromság tér, Koronázó Főtemplom), a díszletről, a kivitelezés különféle módjairól, a színvilágról stb.

Maczó Ferenc elmondta, a hivatalos munkálatok mellett a nép körében Ferenc József meggyászolása és temetése után az egész időszak egyfajta várakozásteli készülődésről szólt, a hangulat szinte eufórikus volt; mondhatni, az egész város a koronázás lázában égett. Például elkezdték felújítani a díszöltözeteket, különféle emléktárgyakat árusítottak, amelyek a koronázáshoz kapcsolódtak (koronázási kitűzők). Mindeközben a politikusok a koronázási hitlevél és eskü megszövegezésével voltak elfoglalva, kérdés volt a koronázást érintő nádorhelyettes-választás és politikai viták dúltak a különféle pozíciók betöltését illetően is.

A történész az előzmények bemutatását követően a királyi pár december 27-i megérkezésétől kezdve a hitlevél körüli bonyodalmakon át, egészen Zita és Ottó koronázási díszruháinak átadásáig és a főpróbáig további képek felvillantásával vezette át a hallgatóságot a koronázást megelőző napokon, majd a november 30-i események egyes jelentősebb – világi és egyházi – és néhány, kevésbé ismert mozzanatain.