Gerő András: Birodalom gyarmat nélkül

A Habsburg Történeti Intézet előadása egyrészt arra a kérdésre keresi a választ, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia mennyiben tekinthető birodalomnak, másrészt pedig arra, hogy a „hosszú 19. század” egyéb birodalmaival ellentétben – egy szürreális esetet leszámítva – a Monarchia miért nem kapcsolódott be a gyarmatosítás folyamatába?

Ezeket a kérdéseket járja körül előadásában Gerő András Széchenyi-díjas történész, az ELTE BTK professzor emeritusa, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója.

A történészek ritkán nyúlnak olyan témához, amely mint alternatív lehetőség úgymond benne volt a történelemben, de nem realizálódott. Gerő András előadásában arra keresi a választ, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiának miért nem volt „gyarmati története”. A Monarchiát birodalomnak tartották, és az is így tekintett önmagára. Viszont – szemben az ekkoriban létezett európai birodalmakkal – nem voltak külbirtokai. Imperializmus és kolonializmus nélküli birodalom volt.
 
Gerő András elsőként fontosnak vélte a birodalom, imperium szó fogalmi tisztázását az ókori Róma időszakától kezdve egészen a legmodernebb megfogalmazásokig.
Stephen Howe oxfordi politikatudományi professzor definíciója szerint: „a birodalom (impérium) olyan nagy kiterjedésű, több népet vagy nemzetet magában tömörítő, összetett politikai egység, amely rendszerint hódítás révén jön létre, és egy domináns központból, valamint alárendelt perifériákból áll”.

Birodalmak hódítás révén jöttek ugyan létre, de mindig kellett egy spirituális tartalom, ún. jogalap, amivel igazolni tudták a szándékukat. E tekintetben Európában fontos szerepe volt a hitnek: a barbár népességet meg kell téríteni, azaz a kereszténység terjesztésével indokolták más országok elfoglalását. De ugyanilyen jogalap lehetett a civilizálás szándéka, egy rasszista olvasat (a fehér ember értékesebb, következőleg uralkodásra termett), vagy nem utolsó sorban az osztályharc köntösébe bújtatott birodalomépítés.

Ahogy a lengyel származású brit konzervatív író, Joseph Conrad 1899-ben megjegyezte: „A Föld meghódítása – ami többnyire nem egyéb, mint elorzása azoktól, akiknek más a színük vagy kissé laposabb az orruk – nem valami gyönyörűséges látvány, ha túlságosan közelről nézzük. Csak valamilyen eszme emelheti föl. Egy eszme a hódítás hátterében - valami, amit fölmagasztosíthat az ember, és leborulhat előtte és áldozhat neki...” A Habsburg Birodalomra fókuszálva megállapítja, hogy szinte egész fennállása során egyfajta dinasztikus terjeszkedésben gondolkodott, és nem hagyományos gyarmati logikában („Te csak házasodj, boldog Ausztria”). Ebből következik, hogy a birodalom összetartó ereje nem egy népcsoport vagy nemzet dominanciája volt, hanem a Habsburg uralomé. A Habsburg Birodalom identitásában nem volt benne, hogy ő egy világhatalom, hanem a legtartósabb és legrégebben létező európai dinasztia, és a kontinensen, az adott törzsterületén kell neki uralmat gyakorolnia.
 
A 19. század második fele a gyarmatosítás nagy korszakának számított, tehát volt még bőven szabad terület. Az Osztrák–Magyar Monarchiának gyakorlatilag megvoltak ehhez az eszközei, mint például a jól felszerelt hadiflotta, és elvileg a belső felhajtóerő is rendelkezésre állt, hiszen az 1870-es és 1910-es évek közti időszakban nagyjából 4 millió ember vándorolt ki, döntően az Egyesült Államokba. Tehát létezett olyan „felesleges népesség” is, akiket már a Monarchia nem tudott eltartani.

Mindennek ellenére volt több furcsa kísérlet, ezek azonban elég hamar hamvába holtak. Ennek egyik példája, amikor Wilhelm Bolts Mária Terézia segítségével az 1770-es években létrehozta a „Trieszti Kelet-India Társaságot”, és egy szigetcsoporton, Mozambikban, illetve India nyugati partvidékén kisebb telepeket, ún. faktóriákat létesített. II. József az akciót már nem támogatta, így a sikertelen és nevetséges kaland 1776-tól 1786-ig tartott.

I. Ferenc lánya, Leopoldina dinasztikus alapon 1817-ben hozzáment a portugál trónörököshöz, Dom Pedrohoz, és Portugália zavaros időszaka idején áttelepültek Brazíliába. Amikor visszatérhettek, Pedro újra gyarmattá akarta minősíteni Brazíliát, de Leopoldina a gyereküknek szánta a brazil trónt, ezért kiállt függetlensége mellett. Brazília úgy hálálta meg ezt a gesztust, hogy a Braganza család zöld színe mellett ma is jelen van a brazil nemzeti színekben a Habsburg sárga. De ezt nem lehet gyarmatosítási kísérletnek tartani, hiszen éppen a Habsburg fél volt az, aki mindent elkövetett, hogy Brazília független és önálló ország legyen.
 
A másik hasonló eset, amikor III. Napóleon meggyőzte Ferenc József öccsét, Miksát, hogy francia támogatással legyen Mexikó császára. A kaland azonban tragikus véget ért, ugyanis a mexikói felkelők foglyul ejtették és kivégezték.
 
A Monarchia egyébként használta hadiflottáját. 1867-1914 között 86 Földközi-tengeren túli missziót teljesítettek, tehát jelezték, hogy jelent vannak a világtengereken, de nem foglaltak el területeket. Az egyik ilyen jelentős expedíció a Novara nevű fregatthoz fűződik, ami 1857 és 1859 között körülhajózta a Földet. A mélytengeri, geológiai, botanikai, zoológiai kutatások eredményeit 21 kötetben publikálták. A másik tudománytörténetileg is jelentős expedíció az osztrák-magyar kelet-ázsiai expedíció volt (1868-1871), amelyben egyébként számos magyar is részt vett. Több mint 164 000 tárggyal (!) tértek vissza.
 
Különösen jelentős azonban az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció nevet viselő, 1872-1874 között lezajló utazás. 1873-ban a flotta felfedezett egy 191 szigetből álló területet, amit el is neveztek Ferenc József-földnek. A szigetcsoporton ember nem élt, ezzel szemben napjainkig számos jegesmedve, sarki róka, rozmár és sirály lakja. A területet a Monarchia soha nem nyilvánította felségterületének, csupán egyes területeiről neveztek el szigeteket, szigetfokokat. (pl. Budapest-fok).

Egy kivételes és szürreális esetben gyarmatosított a Monarchia, de ez sem volt önálló akció. 1899-ben Kínában felkelés tört ki, amikor nyugati nagyhatalmak meg akarták nyitni a területet saját piacaik számára. Egy koalíció szállt ezzel szembe (Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Németország, USA, Olaszország, Japán, Osztrák–Magyar Monarchia, Belgium). A Monarchia 4 hadihajóval és 500 katonával képviseltette magát. A boxerlázadás leverés után a győztes koalíció az egymilliós Tiencsin városban jogot kapott arra, hogy annak 60%-át felosszák egymás között. A Hajho folyó bal partján a Monarchia birtokosa lett egy 0,61 km²-es területnek, a „Tiencsin osztrák-magyar telepítvénynek”, ahol kb. 25 000 kínai és 80 kárpát-medencei lakos élt. Jogilag 1919-ben Ausztria a saint-germaini, Magyarország pedig 1920-ban a trianoni békével vált meg Tiencsin városának hektárjaitól. 

Az egész gyarmatosítási korszak úgy ért véget a Habsburg Birodalom számára, hogy lett 0,61 km² gyarmata.
 
Megtehette volna, hogy gyarmatosít, de nem tette meg. Ennek egyik következménye az lett, hogy az első világháborúban kevesebb erőforrás állt rendelkezésére. Másik következménye, hogy azt gondolták az itt élő népek: ha a Monarchia nem gyarmatosít, akkor belső gyarmatosítás zajlik. Tehát a Monarchia egy elviselhetetlen hely, ahol a „börtön” főnökei a Habsburgok, a börtön őrei az osztrákok és a magyarok, és mindenki egyfajta elnyomatásban van. Ezt a képet sugározták azoknak az államoknak, akiknek egyébként hatalmas gyarmatbirodalmaik voltak, majd a háború végén ők döntöttek az Osztrák–Magyar Monarchia sorsáról, és úgy gondolták, hogy igazságot tesznek, ha ezt a belső gyarmatosítást felszámolják.