Budapest 150 – A modernizálódó Budapest és a bűnözés (1873-1918)

Jubileumi előadássorozatot indított a Habsburg Történeti Intézet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A tematikus előadásokkal az intézet a Monarchia Magyarországának egyik legnagyszerűbb vívmányát, Budapest városát hivatott ünnepelni. Budapest a magyar nemzetteremtés, kultúra, gazdaság és társadalom egyik csúcsteljesítménye, amely világszerte segített ismertté tenni az országot.

„Úgy van ez minden nagyvárosban, mely évtizedek alatt századokat fejlődik és rohan a világvárosiasság felé. És nálunk csak azért feltűnő, mert ez a fejlődés és átalakulás mohóbban és vágyakozóbban történik, mint bárhol.”  
(Tábori Kornél: Ez Pest. Érdekes Újság, 1913)

Előadónk a fenti idézettel indítva előadását kihangsúlyozta, hogy ami Budapest egyesítésétől, modernizálódásától a bűnözés tekintetében jellemzi a fővárost, erről a korabeli emberek hogyan vélekedtek, valóban „bűnös városként” kezelték-e. Tábori Kornél példáján látható, hogy a túlfeszített, gerjesztett városfejlődés a városi társadalom igen eltérő területein is mély nyomokat hagyott, így például a bűnözésben, de nem érzékelték egyedi vonásnak.

A városegyesítéstől az első világháború végéig terjedő időszak egységesnek tekinthető, és alapvetően egybeesett a városfejlődés „aranykorával”. A nagyváros létrejöttével azonban nagyvárosi problémák is megjelentek. Habár a bűnözés minden társadalomban jelen van, mégiscsak azt lehet mondani, hogy akár időben, akár térben nagy eltéréseket mutathat.

Perényi Roland szerint azért érdemes ennek a különlegesen nagy mértékben fejlődő városnak a bűnözéséről beszélni, mert nagyon sok mindent elmond arról, hogy hogyan alakult a város története ebben a korszakban. A nagyvárosi bűnözés nem egy önmagában álló jelenség. Ekkor jelenik meg a nagyvárosi szegénység, fennáll az alkoholizmus, a prostitúció, a munkanélküliség problémája, stb.

Előadónk több szempontból közelítette meg a bűnözés kérdését. Elsőként arról beszélt, hogy milyen keretek határozták meg azt, hogy egyáltalán mit tekinthetünk bűnözésnek. Hallhattunk a bűnözésre válaszként létrejött intézményekről (pl. az 1881-ben megalakuló Budapest Székesfővárosi Államrendőrség, a bűnügyi nyilvántartó, a detektíviroda, sajtóiroda, Bűnügyi múzeum), a jogi szabályozásokról, hogy a főváros miként védekezett a kriminalitás ellen.

Határozottan elkülöníthető a bűnözés két típusa: egyrészt léteznek a professzionális, vagy mondhatni megrögzött bűnözők (nekik jellemző módon saját társadalmuk és nyelvezetük is van), míg számos embert csupán a külső kényszerek késztetik kriminalitásra.

Sajátságos módon maga a bűnözés is „modernizálódik, civilizálódik”, hiszen a korszakban a bűnesetek nagy hányadát már a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki; illetve megjelennek új, kimondottan a modern társadalomhoz kötődő elkövetési formák is.

Az előadás végén pedig a bűnözés térbeli eloszlásáról is átfogó képet kaphat a hallgató, ugyanis voltak olyan nagyobb kiterjedésű városrészek, területek (Csikágó, Százház, Angyalföld), amelyekben kifejezetten virágzott a bűnözés és az erőszak.