Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából: Károlyi Sándor

Fehér György előadása első felében a magyarországi arisztokráciáról nyújtott szélesebb körképet az érdeklődőknek, a 16. század elejétől egészen a 20. század elejéig. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy az arisztokrácia esetében megfigyelhető egy szimbolikus közös nemesi öntudat és az elkülönülés a többi társadalmi csoporttól, ugyanakkor az arisztokrácia, a főnemesség megkülönböztetése és elkülönülése a köznemességtől összeurópai jelenségnek tekinthető.

1848 után a magyar társadalom csúcsán mind politikai befolyását, mind vagyonát tekintve a birtokos arisztokrácia állt. A feudális időszakhoz hasonlóan zárt csoportot (kasztot) alkotott, elkülönült a társadalom többi rétegétől, a köznemességtől és a polgárságtól. Az arisztokraták közül került ki a vezető politikusok többsége, kezükben volt a magyar termőföld egyharmada. Hatalmuk fennmaradását címeik és – többnyire korszerűen felszerelt – földbirtokaik (hitbizományi rendszer) biztosították. Az arisztokrácia politikai befolyását a bankok és nagyvállalatok igyekeztek a saját javukra fordítani. Beválasztották az arisztokratákat igazgatóságaikba, komoly jövedelmet biztosítva így számukra, ami a nagybirtok és a pénzarisztokrácia összefonódását eredményezte.

Fehér György kitért rá, hogy az arisztokraták száma folyamatosan emelkedett, például csak Ferenc József 204 új főnemesi címet adományozott. Politikai szerepvállalásuk (főrendiház, képviselőház, pártok, kormányzati vagy más hivatali állás) miatt éppen ezért volt szükség az 1885. évi főrendiházi reformra, amelynek értelmében a cenzus 3000 forint földadó volt, így maradt nagyjából 700 fő, ez kb. 206 család. 1848 és 1918 között a nemesek aránya mind a különféle kormányokban, mind a parlamentben egyéb országokkal összevetve így is kiugróan magas volt – tette hozzá.

Az előadás keretében az arisztokrácia mindennapjaival is megismerkedhetett az érdeklődő közönség a neveltetéstől kezdve a szórakozáson át (vadászat, sportok, fogadások, bálok, kaszinó, utazások) a főúri környezet, kastélyok bemutatásáig, és nem utolsó sorban szó volt házasodási szokásaikról is – minden „furcsaságukkal” együtt. Ugyanis az arisztokrácia tagjai egymás között kötöttek házasságot, (ha nem, az botrányt jelentett, sokszor kitagadással járt), szinte összefüggő rokonságot alkottak. Gyakori, hogy unokatestvérek házasodtak (pl. Károlyi Mihály szülei), és az sem ritka eset, hogy a fiatalabb testvér elhunyt bátyja feleségével házasodott. (pl. Károlyiék, vagy Andrássy Tivadar özvegyét ifj. Andrássy Gyula vette el.)

Az előadás második felében Fehér György a Károlyi családról, azon belül is elsősorban Károlyi Sándorról beszélt. A Károlyiak a vagyonosabb – de nem a legvagyonosabb – családok közé tartoztak; nagyjából 68 000 kh földbirtokkal bírtak, de emellett telkek és lakóingatlanok és jelentős vállalkozások is a birtokukban voltak.

Károlyi Sándor az arisztokrácia gyermekeinek átlagosan ismert neveltetésében részesült. Az 1848–49-es forradalom bukása után (Klapka mellett huszárkapitányi rangban harcolt) Párizsba menekült, ahol látóköre kiszélesedett, majd hazatérve fóti birtokán gazdálkodott. Politikai szerepvállalása (képviselő) mellett különféle vállalkozásokba kezdett (pl. Pesti Közúti Vaspálya Társaság, Újpest–Rákospalotai Lóvonatú Vaspálya Társaság, Baranyavár–Villány vasútvonal beruházás és működtetési jog, hajózási és öntözőcsatorna építés /Felső-Tisza és Berettyó/, Franko-Magyar Bank), és számos gazdasági érdekképviselet (Csongrádvármegyei Gazd. Egyesület, Tiszavölgyi Társulat, OMGE, Gazdakör, Pestvármegyei Gazd. Egyesület, Magyar Gazdaszövetség) tagja, elnöke lett. A magyar szövetkezetek atyjaként a hitelszövetkezeti mozgalom kiterjesztésén munkálkodott, többek között vezette a Pestvármegyei Hitelszövetkezetet, illetve 1896-ban megalapította a Magyar Gazdaszövetséget, 1898-ban a Hangya Szövetkezetet.

Fehér György hangsúlyozta, milliókban fejezhető ki Károlyi Sándornak a társadalmilag jelentős intézményeknek, alapítványoknak nyújtott támogatása, így például nagy összegekkel segítette a Budapesti Első Gyermekmenhely Egyletet Istvántelken, az újpesti kórházakat, iskolákat.

Károlyi Sándor egy új „közéleti típust” képviselt. Anyagilag független, „önjáró” politikus volt; közjogi politikai témák helyett a gazdaság- és szociálpolitika világa felé fordult; felismerte a szövetkezetek gazdasági és társadalmi szerepét; a hagyományos pártpolitikai keretek helyett új típusú nyomásgyakorlással élt. Károlyi Sándor a konzervatív reformer mintaképének tekinthető.