Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából Benczúr Gyula

„Élő festőink közül körülbelül Benczúr a legelső, mert többoldalú, csendes, szerény ember, nem nagyon bohém, ki a méltóságos főrendek között nem akar majd vizet zavarni, nem szállott a fejébe az, hogy a király többször volt már őnála, mint ő a királynál.”
/Mikszáth Kálmán/

Bellák Gábor Benczúr Gyula származásáról, neveltetéséről, külleméről és családi környezetéről beszélve vezette fel előadását. Benczúr Nyíregyháza nagy szülöttje volt, de Felső-Magyarország kulturális-katonai-egyházi központjában, Kassán nevelkedett. Kiváló tanárai voltak, és szerencsére igen hamar kiderült, hogy rendkívüli affinitással rendelkezik a rajzolás, a képzőművészet terén. Már egy 10 éves kori rajzán látszik a hihetetlen türelem, szorgalom, az aprólékos részletek iránti odafigyelés ahogyan például a családját ábrázolja.

Előadónk a kronologikus pálya áttekintését megtörve kitért arra, hogy miért is érdemes Benczúr Gyulát alaposabban megvizsgálni. Egyrészt kiemelkedő portréfestőként ő alkotta meg a kiegyezés utáni, késő 19. századi Magyarország „arcát” (Ferenc József, Erzsébet királynő, Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, Trefort Ágoston, stb.). Másrészt történelmi festőként viszonylag kevés festményt alkotott, de mégis mindegyik egyfajta fordulópontot jelentett. Harmadrészt olyan igazságtalanul bánt vele a kritika, hogy az ember nem mehet el szó nélkül ezek mellett; kritikusai azonban nem találtak rajta fogást, mivel Benczúr nem volt egy harcos ember.

Benczúr a müncheni akadémia növendéke lett 1861 májusától. A 17 éves fiú önarcképe mondhatni, festőileg, kvalitás szempontjából egy rendkívül érett és jó kép. Itt már egy kész művész áll előttünk. 1864-ben kapta első megrendelését Kassáról, a Takarékpénztár igazgatójának portréját kellett elkészítenie. Ez a kép már akkor is kiváló munka volt, és nem véletlenül fogalmazott úgy egy műkritikus: Benczúr kész művésznek született, és egészen a haláláig ugyanazon a színvonalon dolgozott.

Korai művei gyakran családja tagjait ábrázolják; szülők, nagyszülők, testvérek, egyéb rokonok jelennek meg ezeken. Benczúr igazi nagy fellépése a magyar művészettörténet színpadára történelmi festményeivel kezdődött, ezek közül is az első nagy műve a Hunyadi László búcsúja (1866).  A képet összevetve Madarász Viktor Hunyadi László siratása című munkájával Bellák Gábor kihangsúlyozta: két korszak, két történelemszemlélet példája az, hogy hogyan festik meg Hunyadi Lászlót. Nemeskürty szavait idézve: Benczúr a kőszívű ember unokáinak a nemzedéke.

Egy nagyon fontos fordulat volt a magyar kultúrtörténetben is a kiegyezés. 1869-ben Eötvös József kultuszminiszter kiírt egy történelmi festmény-pályázatot az új politikai rendszer elvárásainak megfelelően, miszerint a magyar történelem építő, alkotó periódusai kerüljenek előtérbe, és ne a nemzeti gyász, tragédia témái. Benczúr Vajk megkeresztelése munkájával megnyerte a pályázatot, de azt mondták, ezt még át kellene dolgozni, nem egészen jó. Széttartó a kompozíció, nincs dramaturgiai középpontja. A művész vett egy mély lélegzetet, és azt mondta: nekiugrok máshonnan. Ekkor megfestette a „magyar történelem oltárképét” – ahogy a kritika is emlegette.

Történelmi képeiből a történelem életképszerű szemlélete tükröződik ki, úgymond zsánerképeket festett, mint például Rákóczi elfogatását Nagysáros várában. Sok mindent tudunk Rákócziról, de azt nem, hogy mi történhetett ekkor a hálószobájában, és Benczúr ezt a látszólag jelentéktelen pillanatot örökítette meg.

Másik visszatérő témája családjának különféle helyzetekben való megjelenítése. Az egyik leghíresebb ilyen képe, amelyen felesége, Karolina Max látható, az Olvasó nő. Ez nagyon modern kép, hiszen egy olyan női viselkedésmintát jelenít meg, ami nem volt mindennapos az 1870-es években. Szabad, művelt, természetet kedvelő, modern nőt látunk. Benczúr nagyon családszerető ember volt, így számos képet készített gyermekeiről, néha történelmi képeken is megörökítette őket.

Az 1883-1919 közötti évek a nagy portrék korszaka. A festő 1876-tól a Müncheni Akadémia professzora volt. 1882-ben Jókai Mórnak volt az ötlete, hogy hívjuk haza Benczúr Gyulát, és alapítsunk neki egy művészeti akadémiát. 1883-ban meg is nyílt a mesteriskola, és 1919-ig több mint 70 növendéke volt. Hazaköltözésétől kezdve ő lett a magyar arisztokrácia első számú festője. Amikor a király Budapesten járt, szinte mindig meglátogatta műtermét, és erről a lapok is beszámoltak, így Benczúr munkássága mintegy közüggyé vált. Mindenki vele akarta megfestetni a portréját, vagy a közintézmények tőle rendelték meg például Ferenc József képeiket. Tehát ekkoriban készül a 19. század második felének „arcképcsarnoka” (pl. Andrássy Gyula, Ferenc József számtalan változatban, Trefort Ágoston, Tisza Kálmán, Wekerle Sándor, Tisza István, Rudolf főherceg, Mikszáth Kálmán, Károlyi Lászlóné, Apponyi Fanni, Erzsébet királyné, Albrecht és Frigyes főhercegek, Habsburg Ottó édesapja koronázásán).

A portrék mellett nagy történelmi kompozíciókat is alkotott. Ezek közül az egyik legismertebb a Budavár visszavétele, legnagyobb vászna pedig az Ezredéves hódolat, amely az 1896-os ünnepségnek állít emléket. Az uralkodó, Erzsébet és a magyar főrendek láthatók rajta, és több mint 70 személyt ábrázol. A kép érdekessége, hogy vannak rajta olyan szereplők is, akikről azt sem tudjuk, kicsodák, de pontosan lehet tudni, hogy bevásárolták magukat a képbe.

Benczúr abból a szempontból is úttörő művésznek tekinthető, hogy megújította az önarckép műfaját. Soha korábban senki a magyarok közül annyi önarcképet nem festett, mint ő, ráadásul szerepjátszó önarcképeket. A hagyományos önarcképek mellett például megfestette magát Bánk bánként, faunként, harcos vitézként, török főméltóságként.

De hogyan lett Benczúr polgárból festőfejedelem? – tette fel a kérdést Bellák Gábor. A kapcsolatai és a pompás műterme révén. 1914-ben készített egy díszmagyaros önarcképet is. Nem nagyon találunk még egy festőt a magyar festészet történetében, aki díszmagyarban, karddal az oldalán örökítette volna meg magát. És Benczúrnál ez tényleg nem egy póz volt, hanem őszintén úgy érezte, hogy ez vagyok én, a főrendiház tagja, a kolozsvári egyetem díszdoktora. Tehát a festőfejedelemség az ő művészi hivatásából fakadt, és a jóléte is ezt reprezentálta.

Kövessenek minket további felületeinken is!
Facebook: https://www.facebook.com/habsburgintezet
Youtube: https://www.youtube.com/habsburgintezet
Podcast: https://www.spotify.com/habsburgintezet