A Széchenyi–Kossuth-vita

A Széchenyi–Kossuth-vita a magyar politikai közgondolkodás egyik legfontosabb értelmezési pontja, és igen intenzíven jelen van a 19-20. századi magyar politikai gondolkodástörténetben, illetve a kultúrtörténetben is. 1841-ben Széchenyi István A Kelet Népe címmel írott röpirattal támadta meg a Pesti Hirlap vezércikkeit jegyző Kossuth Lajost. Kossuth legfőbb vétkének azt a fajta politikai agitációt, modort tekintette, amely szerint „a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna”.  

Veliky János a vita karakterét, tartalmát vizsgálva abból indult ki, hogy tulajdonképpen ki is volt ez a két meghatározó szereplő. Széchenyi és Kossuth a nemesi csoport, a nemesi rend részét képezték, ugyanakkor törekvéseikben egyértelműen polgári szerepkörben működtek. A magyar nemesség azonban nagyon differenciált volt mind vagyoni, mind jogi tekintetben. Felső rétegét a főnemesség alkotta – az ide tartozó Széchenyi egy nagyon gazdag grófi családból származott –, Kossuth azonban lényegében vagyontalan köznemes volt. Politikai jogaikat tekintve is különböztek, hiszen míg Széchenyi István gróf a felsőház, a főrendi ház tagja volt, addig Kossuth köznemesként az alsótábla ülésein vett részt az ellenzék vezetőjeként.

A reformer réteg polgári szerepkörének megtestesüléseként, valamint Széchenyi gondolkodására példaként Veliky János a Lánchíd-tervet emelte ki. Széchenyi komplex módon tekintett a kérdésre, hiszen azt mondta, hogy a megépítendő Lánchíd nemcsak technikai, hanem társadalmi teljesítmény is. Ugyanis adót, azaz hídvámot vetett ki a híd használatára, ami nem más, mint a közadózás első csírája. Tehát modern technikai elemek testesültek meg a hídtervben, ugyanakkor modern társadalmi reform is megjelent.

Széchenyi és Kossuth polémiájának fontos összefüggése a modern nyilvánosság kérdése. 1841 legelején Kossuth megjelenteti a Pesti Hirlap című politikai hetilapot, amire Széchenyi azonnal elmarasztalóan reagál. Veliky János elmondása szerint „a Kelet Népe-vita rávilágít arra, hogy a Pesti Hírlap ezzel az új nyilvánossággal, ennek az új nyilvánosságnak a megteremtésével egy új felépítésű politikai gondolkodási struktúrát is elindít.” Az újság tudniillik az elkövetkező időszakban a politikai ideológiai irányok formálásában Magyarországon központi jelentőséget kap.

Széchenyi számára a reform józan szisztéma, tehát egy átgondolt, lassú fejlődés, a reformerek pedig háromféle megközelítés szerint a projektánsok, a vagyonosok és a kiművelt emberfők.

A Kelet Népe-vitában Kossuth szintén kifejti a maga álláspontját a formálódó irányzatokról. Ezek a mozgalmak bizonyos szempontból már a politikai pártok felé mutatnak, és Kossuth elgondolása szerint a haladás körül bontakoznak ki. Ugyanakkor azt is elmagyarázza, hogy hogyan képzeli el az átalakulás bázisát. Azt gondolja, hogy „a szabadság legjobb nevelő a szabadságra, következőleg politikai tekintetben legalább én nem félek attól a gondolattól azonban, hogy a jogok előzzék meg a nevelést.” Vagyis hamarabb kiterjesztené a politikai jogokat, mint ahogyan a közművelődés, a művelődés halad előre. Ellentétben Széchenyi felfogásával, miszerint a kiművelt emberfők alkotják a politika társadalmi bázisát.

A művelődés, ha demokratikus a politikai bázis kialakítása, fontos részét alkotja Kossuth reformfelfogásának. És kijelenti, hogy „a haladást meggátolni vagy éppen visszanyomni sem ármány, sem gyanúsítás, sem hatalom nem képes, mert a haladás mélyen érzett nemzeti közszükséggé vált.” Ez a lényege a kossuthi modernizációnak, a kossuthi polgári elgondolásnak. A vita, amely Széchenyi és Kossuth között folyt, tehát valójában arról szólt, hogy a polgárosodás hogyan történjen meg. És ez a vita tétje is.