Liberális látószög

Gerő András

Teljes felnőtt életem – egyetemi tanárként, történészként – azzal telt, hogy írásban, szóban érvelve elmondtam, hogy meghatározott témákról mit gondolok. Most, hogy 70 éves lettem, ezen nem változtatok, mert ez nemcsak foglalkozásom, hanem szenvedélyem is. A szenvedély pedig az ember személyiségének legsajátabb része, vállalni kell és vigyázni rá. A közlési vágy persze nem öncélú; arra szolgál, hogy – Széchenyi István gróf szép, de ma már elfeledett kifejezésével élve – az eszmesurlódásnak lehetőséget teremtsen, és így nézeteink csiszolódjanak, változzanak. A kötet négy témakörben ad lehetőséget eszmesurlódásra, illetve arra, hogy megjelenjen a saját álláspontom. Az írásokat részben a témaválasztás, részben a megközelítés tekintetében a magyar klasszikus liberalizmus szemlélete hatja át. Ez indokolja a kötet címét: Liberális látószög. A klasszikus liberalizmus ma már sokaknak korszerűtlen – sőt szitokszó –, nekem viszont kedves. A magyar politikai kultúrában sokkal inkább vagyok többek között Kölcsey, Kossuth, Deák, Eötvös követője, híve, mint bárki másé.

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány
368 oldal
3190 Ft
ISBN 978-615-6200-48-8

 

Előjegyezhető: konyvesbolt@terrorhaza.hu

https://webshop.terrorhaza.hu/hu/termek/liberalis-latoszog/

További könyveink