Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából: Herman Ottó

2021. november 15-én 17 órakor a Habsburg Történeti Intézet és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából: Herman Ottó” című eseményén Herman Ottó életművéről és személyiségéről Erdődy Gábor történész tartott előadást "A tudós - politikus Herman Ottó a magyar polgári nemzetteremtés szolgálatában" címmel.

az én liberalizmusom folytonos haladás a több szabadság,
több egyenlőség, a több testvériség felé
.”
/Herman Ottó/

 


Erdődy Gábor előadása kezdetén egy Hermant halálakor méltató idézettel kívánta felvillantani, hogy személyiségét, munkamódszerét miként látták kortársai: „Elvekre intranzigens, kötelességtudásra szigorú, munkára fáradhatatlan, eszmékért rajongani tudó, igényekre egyszerű, erkölcsre puritán. Ilyennek ismerték meg őt régi kortársai a muzeális pályán évtizedek előtt, ilyen maradt később a szerkesztői asztalnál mint publicista, a képviselői székben mint törvényhozó, a népmozgalmak élén mint vezető, a tudományos feladatok körében mint világhírű kutató, szervező és földolgozó talentum.

Előadónk először pár lényeges pontban rávillantott Herman Ottó gyermekéveire, a környezetre, ahonnan származott, hiszen meghatározó volt, hogy Breznóbányán, Zólyom megyében született, ami a korszakban különös sokszínűséget mutatott nemzetiségi és felekezeti tekintetben; és kiemelte, hogy Herman milyen tudatos módon törekedett az asszimilálódásra (pl. névváltoztatás). A bécsi Polytechnikum mérnökképzését apja halála miatt félbe kellett hagynia, és géplakatosi munkákkal tartotta fenn magát, azonban természettudományos érdeklődése mindig is töretlenül megmaradt. Végül autodidakta módon képezte önmagát, fejlesztette ismereteit.

Erdődy Gábor kiemelte, Hermann életére mindvégig jellemző volt, hogy amikor elbizonytalanodott vagy éppen új utakra vágyott, akkor mindig állt mellette valaki, aki szerencsés irányba terelte további pályáját. Így volt ez például 1863-ban is, amikor Kőszegen fotográfusként dolgozott, és a csőd szélére került. Ekkor ismerkedett meg Chernel Kálmánnal, akinek ajánlásával a Brassai Sámuel igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lehetett. Kolozsváron töltött évei (1864-1872) meghatározók voltak, hiszen itt fejlődik ki az ún. „Herman Ottó-i profil”, a polihisztori irány.  Összefoglalva ez annyit jelent: specializálódás, de egyben enciklopédikus látásmód, részterületeken diszciplináris alapkutatások, de egyben szintézis megalkotására törekvés.

Ugyan nem volt diplomája, de önszorgalmának, odaadásának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplőjévé vált.

Kolozsvári évei alatt kristályosodott ki Hermannál a tudós-politikus pozíció. A tudomány egész életében mintegy bástya volt számára, hiszen a politikusi kudarcok és zsákutcák negatív következményeivel szemben védelmet nyújt a tudomány sáncai közé történő visszavonulás lehetősége, ahogy erről 1889-ben Kossuthnak írt levelében is vallott.

A politikus Herman pályája ellenzéki kudarcokkal teli útkeresésként összegezhető. Bírálta a kiegyezést, mivel meglátása szerint korlátozza az ország önrendelkezését, és idegen érdekeknek szolgáltatja ki. A dualista Magyarországot olyan államalakulatnak tekintette, amely alapvető kérdésekben biztosít abszolutisztikus befolyást az uralkodó számára, aki a kulcspozíciók birtokában utat enged a liberális tendenciáknak. Nem ismeri el a dualista korszak civilizatórikus teljesítményét, közben pedig naiv gazdaságpolitikai elképzelésekkel áll elő. Mindvégig érzékeny a szociális problémákra, akárcsak az emancipációra, a nemzetiségi kérdésre vagy éppen az egyházpolitikai reformokra. Összességében célja a nemzeti-függetlenségi és a liberális-demokratikus szempontok egyeztetése.

A századforduló problémáival szemben tehetetlennek érzi magát. Tart a nagyhatalmi politika egoizmusától (Bismarck), a militarizmus felerősödése miatt érzi a háborús fenyegetést, továbbá a szociális ellentmondások végletes kiéleződése okán forradalmi válság kirobbanását vizionálja. A válság felé sodródó magyarság számára sem lát pozitív alternatívát. Politikai támogatójának, Kossuth Lajosnak halála pedig csak fokozza pesszimizmusát.

1896-ban a közéleti szerepléstől ismét visszavonul, de a politikának nem fordít hátat. Szerepét – Vajda János-i hasonlattal élve – a „virrasztókéhoz” hasonlította. Válságérzete elmélyülésével egy időben azonban folyamatosan keresi a kiutat a politikai zsákutcából, és olyan személyek felé kezd orientálódni, mint Vázsonyi Vilmos, Gratz Gusztáv, Justh Gyula.

Herman Ottó példája azt mutatja, hogy a demokratikus ellenzékiség érvényesítésére nem volt esély a dualista Magyarországon. Sőt a rendszer elfogadása, az alkalmazkodás a liberális-demokratikus elvek torzulását eredményezte. De ellentmondásaival együtt is képviselte a liberális-demokratikus és a nemzeti-függetlenségi értékek folytonosságát, hidat képezve a reformkor öröksége és a 20. századi polgári demokratikus perspektíva között.

Az esemény lezárásaként körülbelül fél órás érdekes és kötetlen hangulatú beszélgetés alakult ki mind az előadó, mind a szakma képviselői és a tágabb érdeklődő hallgatóság részéről. A rendezvény 19 óráig tartott. Az eseményről fotók, kép és hanganyag is készült, amit az intézet honlapján, facebook oldalán teszünk elérhetővé.

 

Kövessenek minket további felületeinken is!
Facebook: https://www.facebook.com/habsburgintezet
Youtube: https://www.youtube.com/habsburgintezet
Podcast: https://www.spotify.com/habsburgintezet